Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Beléndek /Hyoscyamus niger/

belendek.jpgA beléndek 30-100 cm-re megnövő lágyszárú növény. Enyves-bolyhos szőröket visel, ami kellemetlen szagot áraszt, virágos hajtása áltengelyt képez. Mélyre hatoló, vastag karógyökeret ereszt, egy vagy kétéves kort ér meg. Tőlevelei nyelesek, 15-20 cm hosszúak, durván fogasak, félig szárölelők, szürkészöld színűek. A virág 1-1.5 cm hosszú. Korsó alakú zöld csészéje 5 mm széles, háromszögletű, szálkás végű, hegyes fogakkal. Pártája 2-2.5 cm hosszú, piszkos halványsárga, lila színű erekkel. Bíbor-ibolya színű torka kívül mirigyszőrős, belül kopasz, karimája 5 kerek karéjú. Termése 1.5-2 cm hosszú, 1 cm széles korsó alakú tok, apró dudorokkal. A tok teteje éréskor kupakként leválik. Vese alakú magvai lapítottak, világosbarnák, 1-1.3 mm hosszúak. Jellemző a kétrekeszű, fedővel nyíló csalmatoktermés, benne sok, legfeljebb 200, apró gömbölyű mag fejlődik. Májustól augusztusig virágzik. Egész Európában – főként a Földközi-tengertől Közép-Európáig – előfordul, hazánkban is megtalálható. Főleg parlagokon, szántókon fordul elő, de a fokozott gyomirtó használat miatt erősen megritkult. Bomló szerves anyagban gazdag helyeken (pl. szemét- és trágyatelepeken) is fellelhető. Nemzetségének egyetlen képviselője a Kárpát-medencében. Nem védett. Európán kívül megtalálható Nyugat-Ázsiában, Indiában, Észak-Amerikában.

 

belendek2.jpg

A beléndeket a korai civilizációkban az istenek növényei közé számították, később az ördög művének tekintették, és száműzték a boszorkánykonyhába. A középkorban ez volt az egyik alkotóeleme a boszorkányok hírhedt „repülőkenőcsének”, „boszorkányzsírjának”, mellyel ha bedörzsölték magukat, révületbe estek. Képzeletben repülni tudtak, „elszálltak” mai argó nyelven.
 
Az idők során a beléndeket nemcsak bájital főzésére használták, számos módon visszaéltek vele, mérget is kevertek belőle. A tesszáliai boszorkányok a sötét földi hatalmak és Hekaté növényé-nek hívták. A germánok bilsa, pilsen, pilsenkrut néven ismerték, és fontos varázsszernek tartották. Felejtő italt készítettek belőle, és erotikus esővarázslást is végeztek vele. Nagy szárazság esetén az asszonyok a legfiatalabbat királynővé választották, akinek meztelenül kellett a mezőn beléndeket gyűjtenie. A beléndek azonban élvezeti szer is volt, már Dioszkuridész beszámol arról, hogy magvait mákkal és ópiummal együtt méhsörbe vegyítették. A germánok is ízesítették a sörüket beléndekmaggal, ez volt az úgynevezett pilsensör, mely sokkal mámorítóbb volt természetesen, mint az egyszerű árpasör. Egészen addig, amíg az 1516-os sörtörvény megtiltotta Németországban a beléndek alkalmazását a sörfőzdékben. De továbbra is használatos maradt, mint a szerelmi bájitalok alkotórésze.
 
A középkori fürdőkben az általános erotikus hangulat feltüzelésére beléndekmagot szórtak a füstölőkbe. A fürdőzők nemcsak ruháikat, hanem erkölcsi gátlásaikat is levetkőzték, kicsapongó orgiák színterévé változott a fürdő; ezeket számos XVI. századi rézmetszeten is megörökítették (Virgil Solis például). Noha már az ókori szerzők óva intettek belső alkalmazásától, az újkor kezdetén sok iszonyatos és visszataszító dolgot műveltek az „ördögi beléndekkel”.