Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Nadragulya /Atropa belladonna/

belladonna.jpgNépies nevei: álomhozófű, farkasbogyó, farkascseresznye, mérges cseresznye, bolondítófű, szép asszony füve, veszett fű, ördögfű.


A maszlagos nadragulya vagy nadragulya hazánkban leginkább a bükkös vágásterületeken jelenik meg, cserje nagyságú, de lágyszárú évelő. A mérsékelt öv legmérgezőbb növénye.

A tropán-vázas alkaloidokat (atropint, L-hioszciamint és belladonint) legnagyobb mennyiségben a bogyó tartalmazza és ezért súlyosan mérgező. A levél virágzás idején, napos, nyári időben, a gyökér 2-3 éves korában, ősszel vagy tavasszal tartalmazza a legtöbb hatóanyagot. Az összalkaloidok háromnegyedét az L-hioszciamin teszi ki, amely a szárítás során atropinná alakul, emellett kisebb mennyiségben belladonnin és nyomokban szkopolamin, apoatropin, kuszkohigrin, metilpirrolidin, tropin is előfordul benne.

belladonna3.jpg

Atropintartalma miatt a növény kivonata pupillatágító hatású, ezért a középkorban – főleg az olasz – nők előszeretettel alkalmazták szépítőszerként. (Innen a belladonna név: az olasz bella donna jelentése szép asszony) A Magyar néprajzi lexikon szerint a "szépasszony" : a magyar népi hitvilág, hol jó, hol rosszindulatú, természetfeletti lénye, aki a boszorkány, ill. a tündér bizonyos vonásaival egyaránt rendelkezik. Eufemisztikus (szépítő) nevet visel. Magyarán a szépasszony füve - boszorkányfű-nek lehetne fordítani a szépasszony mint boszorkány nem csak Magyarországon, hanem európai kultúrkörben is elterjedt kifejezés volt.

Nevét gyakran „nadrágujjas emberkének” ferdítik, és emiatt összekeverik rokonával, az ugyancsak a burgonyafélék közé tartozó mandragórával, aminek gyökere emberke alakú.

A nadragulya 50–100 centiméter magas, gazdagon elágazó szárú, évelő növény. Tojás alakú, ép szélű, nyélre futó levelei körülbelül 15 centiméter hosszúak. A virágok egyesével fejlődnek a levélhónaljakban, harang alakú, 2–3,5 centiméteres pártájuk kívül barnás ibolyaszínű, belül sárgászöld. A termés fényes fekete bogyó.

A maszlagos nadragulya nyirkos lomb- és elegyes erdők lakója. A virágzási ideje június-augusztus között van. Bogyói erősen mérgezők, gyermekeknél 3-4 darab elfogyasztása halálos lehet.

A Belladonna növényből készített homeopátiás szer gyakran használatos lázcsillapító gyanánt. Hatásosnak hiszik olyan láz esetén, ami hirtelen szökik magasba és az orcák vagy a fülek vörösödésével jár, továbbá hallucinációk (lázálom), lüktető, éles fájdalmak, huzatra vagy a hidegre érzékeny fej esetén. Sokszor használják gyermekek középfül-gyulladásánál, torokgyulladásnál, skarlátnál.

A nadragulya bíborszínű, harang alakú virágot és feketés bíborszínű bogyókat termő, évelő növény.  A létező legmérgezőbb növények egyike, mivel rendkívül erős tropán alkaloidákat tartalmaz, melyek szapora szívverést, elmosódott látást, egyensúlyvesztést, lebegésérzetet, botladozást, fulladásérzetet, tudatzavart és irányvesztést okoznak. A nadragulyából és más, a Salanaceae családhoz tartozó növényekből atropin vonható ki, amely halált okozhat vagy súlyosan károsíthatja az ember ítélőképességét. Egyéb hatásai között találjuk a homályos látást, a fényérzékenységet, a szájkiszáradást és a zavaros beszédet, melyhez szorongás, pánik és zavartság társulhat.

belladonna4.jpg
A XVIII. századi Itáliában az asszonyok használtak egy nadragulyából (olaszul belladonna, vagyis szépasszony) készült kozmetikumot, közelebbről szemcseppet, amely megnagyobbította a pupillájukat. ez állítólag fokozta szemük szépségét és ragyogását, s pillantásuknak felfokozott csáberőt kölcsönzött. Közismert volt az is, hogy túl gyakori használata vaksághoz vezetett.

Európában különösen a középkorban, a nadragulyát az okkultisták és a boszorkányok is használták, utóbbiak arra, hogy segítségével a jövőbe lássanak. Más összetevőkkel keverve boszorkánykenőcsöt is készítettek belőle, amelynek használatával állítólag a levegőbe tudtak emelkedni. 1324-ben egy konkrét boszorkány ügyében folytatott nyomozás kiderítette, hogy "...a hölgy szobájának átkutatása közben egy tubus kenőcsöt találtak. mellyel egy botot kent be, s azon ülve kedve szerint árkon bokron át vándorolt és vágtatott".

Egy későbbi, XV. századi vizsgálat arról számolt be, hogy "a köznép elhiszi, a boszorkányok pedig bevallják, hogy bizonyos napokon és éjjeleken bekennek egy botot, és azon lovagolva jutnak el a megbeszélt helyre, vagy magukat kenik be hónuk alatt és más szőrös részeken, s hajukban olykor amuletteket viselnek", valamint "egy férfi, aki olykor hallá változott, karjait kiterjesztve a földön úszott, olykor fölszökkenni, máskor alábukni látszott. Egy másik azt hitte magáról, hogy libává változott, és füvet evett, fogával a földet verdeste, mint a liba, olykor gágogott és csapkodott a szárnyaival". (Forrás: BosziPláza - D.Canwell - J.Sutherland: Boszorkányok)